PIROS – ZÖLD – KÉK
Ismét egy nagyon összetett kérdéshez értünk, hiszen gyakorlatilag ez maga a fényképezés sava-borsa.
A színpadi, a filmes vagy a koncertvilágítással összehasonlítva, a fényképész világítási repertoárja a legszerényebb. Az 1980-as, ’90-es években egy fényképész igen szerény világítástechnikai tudással rendelkezett, előtte viszont még sokkal nagyobb tudás kellett, hogy jó képeket készíthessen. Rosszabb volt ugyanis a technika. Aztán nagyot ugrott a fejlődés, de ez azt is magával hozta, hogy a műtermek évekre beálltak egyféle megvilágításra.
Mára ez is teljesen átalakult, és gyakorlatilag a fotózás is a filmkészítési technikákat veszi át. Ezeknek elsősorban az a lényegük, hogy minél természetesebbnek hassanak a fotók, és szinte mindegyik úgy tűnjön, mintha egyetlen nagy lámpával, a Nappal lennének megvilágítva.
Szipál Márton azt mondta, hogy „a fotóstúdióba minek 10 lámpa, amikor egy Napunk van, és azzal világítunk”. Igaza van – ha azt nézzük, hogy ő Los Angelesben él, ahol jóval több a napsütéses óra.
